Chapter 12 - Hagyj menni

Hahóó. :D 

Az előző résznél elfelejtettem kitenni, de a blog kapott egy díjat, amit nagyon szépen köszönök Croation Sunshine-nak. :)<3 

Nem szeretnék hozzá kérdéseket írni, sem megválaszolni azokat, mert én csak fordítom ezt a történetet, ez nem az én munkám, az érdem az eredeti írónak jár. ;) 

Egyébként örömmel láttam, hogy gyarapodott a feliratkozók száma, ezek szerint egyre többen vagyunk itt. :) Persze mint mindig, most is köszönöm szépen a kommenteket is. ;) 

Cassie szemszöge:

Dörömbölés. Az egész lakásban ez visszhangzott. Lassan felálltam, a vázlatfüzetem a mellkasomról lecsúszott a padlóra. A kanapé oldalába kapaszkodtam, mert a lábaim azzal fenyegettek, hogy összecsuklanak alattam.

Ki a franc volt az ajtón kívül? A fejem zúgott attól az üveg tequila-tól, amit egy órával korábban ittunk meg. A világ szédítő keringőt táncolt körülöttem. Gwen az ágyba dőlt, én pedig átestem a füzeteken, egy pillanatra újraéltem az emlékeket. Óvatosan az ajtóhoz botorkáltam, és teljesen megfeledkezve a kukucskálóról, kinyitottam az ajtót. A folyosó üres volt. Aztán sorban minden ajtó kivágódott.

"Mi a franc folyik itt kint?" kiabálta valaki. Megfordultam, hogy lássam ki az, majd megálltam. A szemeim elkerekedtek, amikor próbáltam megérteni, hogy egy göndör hajú fiú miért dörömböl minden egyes ajtón az emeleten.

"Itt van?" üvöltött, és félretolta azt, aki az ajtón belülről udvariatlanul válaszolt.

Az egész emelet felfordult, mindenki a folyosón volt, és a köntöseiket tartották szorosan, miközben az ismerős fiúval kiabáltak, aki minden ajtón dörömbölt.

"Mi? Mit csinálsz?"

"Hé, gyere ki onnan!"

"Mi a fasz?"

"Hívd a rendőrséget!"

Nem tudtam elhinni, hogy mi volt ez az egész. Talán az alkohol miatt nem működött a megismerő képességem, de kiviharoztam a folyosóra. "Mi a francot csinálsz itt?" kiabáltam, és olyan erősen toltam őt, ahogy csak tudtam. Kissé megbotlottam, sokkolt az ellenállása. Meg kellett döntenem a fejem, és így egy kellemetlen szögben a szemébe tudtam nézni.

"Cassie, kérlek hallgass meg - " a szavába vágtam.

"Azt hittem, hogy teljesen világos voltam, amikor azt mondtam, hogy rohadtul maradj távol tőlem." mielőtt folytathattam volna, a száját az enyémre nyomta. A kezével körbeölelte a derekamat, a lábaim néhány cm-rel a föld felett voltak.

Egy vagy két percbe telt, mire felfogtam, hogy mi a franc történik. A falhoz nyomott, a csípőjét az enyémhez dörzsölte, helyben tartva engem. A nyelve utat tört magának az ajkaimon keresztül.

A szívem zakatolt a mellkasomban, miközben az ajkai könnyedén mozogtak az enyémeken. Sűrű köd telepedett a testemre, és lebénított a csókjával. Nem kaptam levegőt.

Pánik lépett a kellemes érzés helyébe. Az arcának a jobb oldalát megcsíptem az egyik kezemmel. Meglepettség és harag suhant át a gyönyörű arcán, az állkapcsát összeszorította, miközben óvatosan a földre ejtett.

"Mi a pokol?" kiabáltam és letöröltem a számat a kezemmel.

"Mi a fasz van veled?"

"Mi van velem? Te vagy az, aki ide jött hajnali háromkor. Nem is beszélve arról, hogy az előbb majdnem megöltél. "

"Ez nem történt volna meg, ha nem lenne ekkora szád."

"Az én hibám lenne, hogy egy pszichopata vagy és az idióta rajongóid nem tartják tiszteletben a másikat? "

"Oh, te sem vagy olyan ártatlan. Majdnem dugtál velem a kocsimban."

"Kényszeríteni próbáltál. És én azt mondtam, hogy nem!"

A kezével a hajába túrt, a zöld szeme lángolt. "Önként jöttél el velem" morogta, a hangja veszélyesen halk volt.

"Mi a fenét kellett volna csinálnom? Halálra ijesztettél!"

Harry szemei elsötétültek, miközben az enyémekbe nézett. "Gyerünk" megfogta a karomat, és a nyitott ajtóm felé húzott.

"Eressz el" harcoltam az erős fogásában.

"Ezt itt nem csinálhatjuk, Cassie. Vagy meg akarod ismételni a korábbit?" az arcom újra elkezdett lüktetni. Lehajtottam a fejem, és követtem őt a lakásba. Figyelmen kívül hagytam Harry-t és ledobtam magam a régi kanapéra, hogy a legtávolabb legyek tőle.

"Nem." megszidott. " Meg fogsz hallgatni" megforgattam a szemeimet és egy hideg mosolyt villantottam.

"A 'nem' olyan nehéz neked, hogy megértsd?" egy pillanatra rám nézett, a mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, próbálta megőrizni a nyugalmát.

"Vésd a fejedbe, hogy nem akarok tőled semmit! Tűnj el, és hagyj engem a francba!" sziszegtem, és lábra álltam.

"Nem, amíg el nem mondtam, amit akarok" a hangja lágy volt.

"Ahj, csak hagyj!" kiabáltam, a kezemmel a sötét hajamba túrtam, és a sarok felé fordultam, hogy ne lássam őt. A korábbi események jutottak az eszembe. A fülem zúgott a lánycsapat kiabálásától, apró zúzódások díszítették a karomat, és a lábamat a sikertelen kísérletem miatt, hogy ott hagyom Harry-t.

Megint nekem rontott, de ezúttal más volt. A kezével körbeölelte a derekamat. Megbotlottam, de mivel a karjaiban voltam, megmentett az eséstől. Küzdöttem, és visszatartottam a levegőt, mert tudtam, hogy ha megérzem az illatát, ha csak egy picit is megérzem, nem tudok majd menekülni. Az illata megtöltötte körülöttünk a levegőt, és hiába küzdöttem, nem tudtam nem megérezni. Fagyos, sötét zöld szemeivel bámult rám, miközben eltoltam, az arcom egyre forróbb lett.

Szándékosan lassan közelebb jött, hogy eltüntesse a köztünk lévő pár centimétert, és ajkaival finomam érintette az enyémeket.

"Hagyj menni, Styles." morogtam, és eltoltam.

"Angyal, hányszor kell még ezt megismételnünk?"

"Adok egy képet, aztán menj!"

"Mit adsz? Az enyém vagy Angyal. Ennyi. Itt a vége a beszélgetésnek."

"Fejezd ezt be! Nem vagyok a tiéd...többé már nem..." suttogtam. Kezdetben kiabálni akartam vele, hogy megbánja, hogy ide jött, de a hangom elcsuklott. Pislogtam, hogy kitisztítsam az elmémet, amikor az engem vizslató zöld szempár átváltozott két forró, csokibarna gömbbé, amik egyenese az enyéimbe bámultak. A térdeim összecsuklottak, elvesztettem az egyensúlyérzékemet, és a mellkasának dőltem.

"Cassie" egy ismerős hang szólított, ami könnyeket csalt a szemembe. Próbáltam eltörölni az emlékeket, de nem tudtam, vesztettem. "Minden rendben, Édesem?" Édesem? Tényleg Édesemnek szólított? Féltem. Hirtelen egy forrró tenyér érintette az arcomat.

"Angyal, mi a baj?" lecsuktam a szemem, megráztam a fejem, és eltöröltem az emlékeket, amik teljesen a hatalmukba kerítettek. "Angyal, nézz rám!" vonakodva kinyitottam a szemem, és a jáde szempárba bámultam. Az alsó ajkamba haraptam, hogy az alig leplezett, kitörni készülő zokogásomat elfojtsam. A lábaimnak muszáj volt elbírniuk a súlyomat.

"Hé" suttogta, és megfogta az államat, kényszerítve, hogy szembe legyek vele. "Válaszolj. Mi történt?"

"S-semmi." dadogtam. Szó sem lehetett róla, hogy Harry megtudja. Senki sem tudhatja meg.