2014. július 28., hétfő

Chapter 2 - Az enyém vagy

Hú, hát magam sem gondoltam, hogy ilyen hamar fogom hozni a következő fejezetet. :) Remélem, hogy azért nem bánjátok. :D Annyira beleélem magam a történetbe, miközben fordítom, hogy sokszor éjjelekig fent vagyok, alig bírom itt hagyni. :D Sok-sok jó visszajelzést kaptam, aminek nagyon örülök. :) Köszii <3

Cassie szemszöge:

Nem fog engem elengedni, annak ellenére sem, hogy az alkohol miatt ilyen. Birtokló volt. A szorítása egyre erősebb lett. A karjaiban lapultam, imádkozva a pillanatért, amikor elmenekülhetek, de erős volt. Minél tovább maradtam a szorításában, annál kevésbé akartam elmenni, és ez a tény önmagában halálosan megrémített. Erőteljesen megfordított, keményen megragadta a csípőmet, érintése olyan volt, mint az acél, és a farkát a fenekemhez nyomta, közben ritmusra mozgott. Tudtam, hogy elleneznem kell a dolgot, de ő fölém magasodott. Mielőtt megállíthattam volna magam, a csípőm mozogni kezdett, saját akaratomból, már nem volt szükség a képzett kezére, hogy vezessen. Az érintése megnyugtatott, és szinte éreztem, hogy szórakozva vigyorog, amikor felvettem a ritmust.

"Ez az, Angyal" morgott a fülembe, és enyhén megharapta a fülcimpámat.Megborzongtam, amikor a forró lehelete hozzáért a nyakamhoz, a borzongás végigszáguldott a gerincemen, bizseregve a vágytól. A hátam ívbe feszült, és hátrahajtottam a fejemet a vállára, mire ő levigyorgott rám, vágy égett a csillogó, jáde szemeiben. Egészen a dal végéig így maradtam, majd a csípőmet az övének nyomtam, a szemeimet becsuktam, ő pedig a kezét fel-le mozgatta a hasamon, pihentetve a feszes izmait, elüldözve a félelmet, amit a jelenléte keltett bennem. El kell futnom most, talán még megúszhatom. Abban a pillanatban, amikor erre gondoltam, tudtam, hogy ez nem fog működni. Az alkohol lelassította a reflexeimet, és mielőtt össze tudnám szedni az erőmet, ő megfogna, és újra csapdába ejtene.

"Hogy hívnak?" hümmögött, közben a forró ujjaival feltárta a felső combomat.

"Cassie" ziháltam, és kinyitottam a szemem, ő pedig mintákat rajzolt a bőrömre. Megmozdultam, hogy a ruhát újra a helyére tegyem, de ő elkapta a csuklómat.

"Miért félsz tőlem ennyire, Cassie?"  az egész testem megfeszült a kérdésre, és lassan megpördültem a kezei közt, találkozva a fagyasztó tekintetével.

"Nem félek" hazudtam bátran.

"Sosem mondta az anyukád, hogy ne hazudj?"

"Nagylány vagyok" kerestem valami kibúvót. A mondatom többi része elveszett, mikor a hüvelykujjával az alsó ajkamat kezdte el húzogatni.

"Valójában nagyon kicsi vagy, és törékeny."

"Tartom magam" erre nevetni kezdett, a homlokát az enyémen pihentette. Körülöttünk a párok összebújtak, bőr a bőrhöz ért, ő pedig továbbra is ketrecbe zárt, eltakarva a testemet az övével.

"Biztosan, Angyal" rámeredtem, és eltoltam. Elég volt. Ez a srác részeg volt, túl részeg. Kurvára fogalmam sem volt, hogy ki ő, és mit akar. Én végeztem. Ismét megállított az erős fogásával. "Mit gondolsz, hova mész?"

"Azt hiszem, keresek egy új táncpartnert, a mostani kezd egy kicsit....rám szállni" Az ajkai egy vonallá préselődtek, miközben eredménytelenül próbáltam kiszabadítani a csapdába ejtett kezemet.

"Engedj el"

"Mit nem értesz azon, hogy az enyém vagy, Angyal?"

"A tény, amibe sosem egyeztem bele, és ne hívj engem így"

"Ez" az ujjaival a nyakamat simogatta, amitől összerezzentem " azt jelenti, hogy az enyém vagy. Nincs választásod, Angyal" ismét magához rántott, és a száját az enyémre nyomta. A nyelvével küzdött a bejutásért, amit nem adtam meg. Elhúzódott, és látszódott a csalódottság a keserű fintorában.

"Engedj el, vagy sikítok" fenyegettem, kényszerítve magam, hogy a jeges, zöld szemeibe nézzek. Azonnal elkezdtem hezitálni, ami az arcomon is látható volt, mert testével teljesen betakart, és direkt a fülembe beszélt.

"Oh, sikítasz.....végül is" erős vágy érződött a hangjában, szinte láttam a szikrát körülöttünk. Borzongás futott végig a gerincemen, amikor a nyomás a csípőmnél egyre nagyobb lett, és a hatalmas kezeit a fenekemre csúsztatta, simogatva azt a ruha anyagán keresztül. A szívem újra zakatolt a mellkasomban. A rémálmaim üldöztek, amik kezdtek átmenni a valóságba, de küzdöttem ellene. A puha, rózsaszín nyelvét kidugta, megnedvesítve az ajkait. Felébredt bennem az elsöprő vágy, hogy megcsókoljam, de elhatároztam, hogy nem növelem tovább az egyre nagyobbodó szorítását.

A fogása a derekamon még további 5 dal után sem lazult. Elöntött a veríték, az arcom kipirult az állandó mozgástól, és a szavaktól, amiket suttogott. Bizonyára tudta, hogy mit akar, de nem engedte, hogy megtudjam. Nagyjából századszorra, megpróbáltam megint eltolni magamtól.

"Állj, Cassie" morgott. Sóhajtottam, a fejemet újból a mellkasára tettem, és éreztem, hogy reszelősen nevetni kezdett, mikor már nem ellenkeztem.

"Jó kislány" összeszorítottam a fogaimat, beugrott róla egy kép, és egy nagy, barna kutya villogott a fejemben, mielőtt észbe kaphattam volna.

"Végül el kell majd engedned" morogtam a pólójába. Ő csupán csak nevetni kezdett válaszként, elismerve az igazságot. 

Megjegyzés: Huhúú, én nagyon imádom ezt a fejezetet. :D Lehet hogy sok a leírós rész, de ezen nem tudok változtatni, az eredetiben is így van. :D De most végre több volt a párbeszéd, mint az előzőben :3 Próbálok sietni a következővel is ;) Ha elolvastad, kérlek hagyj magad után nyomot. :$

3 megjegyzés:

  1. Imáááddom! Nagyon jól fordítasz, már az előző blogot is imádtam kár hogy már nincs :( siess a kövivel!:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon imádom! Alig várom, hogy jöjjön a következő! :D

    VálaszTörlés