Chapter 13 - Ez nem egy opció

Sorry, hogy erre a rövidke részre ennyit kellet várni, de ugye már jó pár részt lefordítottam előre, és azok sokkal hosszabbak, így több időt vesznek igénybe :) So, a kövi már sokkal hosszabb lesz és .... titok. ;)

Harry szemszöge:

Néztem őt, miközben eltolt magától. "Egyáltalán hogy a francba találtál meg?" kérdezte, majd ellépett tőlem és a szemközti falnak támaszkodott. Nem válaszoltam neki, a figyelmem középpontjában valami teljesen más állt. Éhes szemekkel térképeztem fel a csupasz, hófehér combjait, a túlméretezett pólója alig néhány milimétert fedett a csípőjéből.

Láttam, hogy egyre frusztráltabb lesz, miközben én még mindig nem válaszoltam. Morgott és a kezét a magasba emelte, mielőtt tovább követtem a lakásban, a mozdulat miatt pedig láthattam a fekete csipke bugyiját. Követtem őt.

"Fejezd be a seggem bámulását öt másodpercig és válaszolj nekem!" szólalt meg hirtelen, és az ujjaival az arcom előtt csettintett, a zöld szemeim lángoltak. Levigyorogtam rá, mert annyira aranyos, amikor ideges.

"Mit szólnál, ha továbbra is bámulnálak és közben a kérdésre is válaszolnék?"

"Ez nem egy opció" mérgelődött.

"Nos akkor, találd ki!"

"Rendben van" mondta és dühösen kinyitotta előttem az ajtót."Tűnj el"

"Valójában, azt hiszem, itt fogok maradni egy kis időre" düh égett a szemében, miközben leültem az egyik székre.

"Gah" kezét végigfuttatta a hosszú haján, átvetette a vállán, milimétereken múlt, hogy nem ért hozzá a melleihez. Fel-alá járkált előttem. Rávigyorogtam, miközben összeszedte a gondolatait. Nyilvánvaló volt, hogy idegesítette, hogy ott voltam, akárhányszor felém nézett, pír jelent meg az arcán, amit megpróbált elrejteni.

"Tudod, ezt én is csinálhatom egész éjjel" kuncogtam, a szemeim leragadtak a pólóján. Az anyaga vékony volt és tapadós ; egyértelműen nem viselt melltartót. Éreztem a tekintetét magamon, és tudtam, hogy észrevette, hogy mit nézek. Élesen beszívta a levegőt, mielőtt szorosan összefonta a karjaiat a mellkasán, ezzel megszűntetve a kilátást. Egy vigyor kúszott az arcomra, ami egyre csak nőtt, miközben idegesen morgott.

"Oké, ez hülyeség. Fáradt vagyok. Kérlek, csak válaszolj a kérdésre!"tört ki belőle. Óvatosan figyeltem őt. A csillogó zöld szemei, amire emlékeztem, most fáradtak és vörösek voltak, az arca sápadt volt, és minden szó, amit mondott, nehéznek tűnt.

"Ah, inkább nem. Menj aludni, drágám és ne foglalkozz velem." a kezeimet ártatlanul a levegőbe emeltem. Morgott, a fejét a kezei közé temette, a légzése akadozott. A francba. Felsóhajtottam, és lassan felálltam a székről.

"Hé, csak menj aludni, oké?" motyogtam, és elvettem a kezét az arca elől. Hezitált, zöld szemei enyhén csillogtak, miközben megértette, amit mondtam neki. Minden pillanat, amit ott töltöttem, éreztem, hogy közelebb és közelebb húz a hollófekete hajú lányhoz. Az enyém volt, ha akarta, ha nem.

"Miért? Miért maradsz itt? Miért jöttél?" suttogta, a fejét lehajtotta és a lábaink között lévő területet nézte.

"Hé" megfogtam az állát, hogy a szemembe nézzen. "Pihenj egy kicsit"

"Nem" gyengén eltolt a mellkasomnál, a makacs természete miatt nem látta be, hogy aludnia kell.

"Szükséged van rá"

"Nem. Nem, tudnom kell, hogy miért vagy itt és hogy mit akarsz? Miért bántasz még azok után is, amiket a barátod mondott korábban?." eltolt magától, de én megragadtam a kezét, a mellkasomra tettem, ami által nem tudott elmenni tőlem, csupán csak egy lépést tudott tenni hátrafele.

"Itt vagyok, Angyal." suttogtam." és megtaláltalak. Louis nem az anyám, nem érdekel a véleménye. Csak az számít, hogy most itt vagyok....veled" a kézfejét a számhoz emeltem, és egy lágy csókot nyomtam a puha bőrére. Óvatosan rám nézett.

"És mi van, ha én nem akarom, hogy itt legyél?" a hangja rekedt volt, és kiváncsian nézett engem.

"Csak mondd, és elmegyek"

"Menj el"

"Sajnálom Angyal." vigyorogtam, és feltartottam a kezem." Hazudtam"

"Bunkó" mérgelődött, és eltolt. Kuncogtam, és megfogtam a kezeit. Az enyémekre nézett, az egyik kezét kiszabadította, a mutatóujjával követte az állkapcsom vonalát, le a nyakamig, majd belecsípett a bőrömbe. A szemeim kitágultak és magyarázatra várva néztem őt.

"A picsába, te az övüké is vagy" motyogta, és magával húzott az egész lakásban. Befordultuk a sarkon, a kis helyiséget a holdfény töltötte meg, ami egy hatalmas ablakon szűrődött be, a konyhai mosogató mögött. 

"Ülj le" intett az asztal felé és a másik kezét is kiszabadította az enyém közül. Víz fröcsögött a mosogatóból, és a meleg gőz felemelkedett a levegőbe. Egy rongyot tett a víz alá, amit újra és újra kicsavart a kezére. Megforgattam a szemeimet, előreléptem. Ez már túl sok volt. Megugrott, és leejtette a rongyot, amikor hozzáértem, mindkét kezemmel körbeöleltem a derekát, közben kényszerítettem, hogy szembe nézzen velem. Ajkai szétnyíltak, majd visszapillantott a rongyra, ami a mosogatóba volt dobva. Megráztam a fejem.

"Jól vagyok"

"Nem, nem vagy." ránéztem és nem engedtem el. Mégegyszer ellökött, ezúttal erősebben.

"Tessék" mérgelődött, és a kezembe adta a csöpögő rongyot, mielőtt kiszabadította magát a fogásomból. A konyha másik felébe ment, és felült a pultra. Nyilvánvaló, hogy mérges volt rám, amiért ott voltam. Kuncogtam, és megráztam a fejem. Olyan furcsa volt, nem tudtam megfejteni őt.

Megjegyzés: Hát én sem tudom megfejteni Cassie-t. Az egyik pillanatban ellöki magától Harry-t, a másikban meg .... na mindegy. :) Meg azért szerintem Harry annyira nem szorította meg a karját, hogy azt vizesruházni kellett. :) 
Ja és ezer bocsi, amiért nem derült ki, hogy Cassie-nek mi a baja. :D Senkinek nem akartam elrontani a kedvét a kommenteknél, azért nem is válaszoltam. :DD

Chapter 12 - Hagyj menni

Hahóó. :D 

Az előző résznél elfelejtettem kitenni, de a blog kapott egy díjat, amit nagyon szépen köszönök Croation Sunshine-nak. :)<3 

Nem szeretnék hozzá kérdéseket írni, sem megválaszolni azokat, mert én csak fordítom ezt a történetet, ez nem az én munkám, az érdem az eredeti írónak jár. ;) 

Egyébként örömmel láttam, hogy gyarapodott a feliratkozók száma, ezek szerint egyre többen vagyunk itt. :) Persze mint mindig, most is köszönöm szépen a kommenteket is. ;) 

Cassie szemszöge:

Dörömbölés. Az egész lakásban ez visszhangzott. Lassan felálltam, a vázlatfüzetem a mellkasomról lecsúszott a padlóra. A kanapé oldalába kapaszkodtam, mert a lábaim azzal fenyegettek, hogy összecsuklanak alattam.

Ki a franc volt az ajtón kívül? A fejem zúgott attól az üveg tequila-tól, amit egy órával korábban ittunk meg. A világ szédítő keringőt táncolt körülöttem. Gwen az ágyba dőlt, én pedig átestem a füzeteken, egy pillanatra újraéltem az emlékeket. Óvatosan az ajtóhoz botorkáltam, és teljesen megfeledkezve a kukucskálóról, kinyitottam az ajtót. A folyosó üres volt. Aztán sorban minden ajtó kivágódott.

"Mi a franc folyik itt kint?" kiabálta valaki. Megfordultam, hogy lássam ki az, majd megálltam. A szemeim elkerekedtek, amikor próbáltam megérteni, hogy egy göndör hajú fiú miért dörömböl minden egyes ajtón az emeleten.

"Itt van?" üvöltött, és félretolta azt, aki az ajtón belülről udvariatlanul válaszolt.

Az egész emelet felfordult, mindenki a folyosón volt, és a köntöseiket tartották szorosan, miközben az ismerős fiúval kiabáltak, aki minden ajtón dörömbölt.

"Mi? Mit csinálsz?"

"Hé, gyere ki onnan!"

"Mi a fasz?"

"Hívd a rendőrséget!"

Nem tudtam elhinni, hogy mi volt ez az egész. Talán az alkohol miatt nem működött a megismerő képességem, de kiviharoztam a folyosóra. "Mi a francot csinálsz itt?" kiabáltam, és olyan erősen toltam őt, ahogy csak tudtam. Kissé megbotlottam, sokkolt az ellenállása. Meg kellett döntenem a fejem, és így egy kellemetlen szögben a szemébe tudtam nézni.

"Cassie, kérlek hallgass meg - " a szavába vágtam.

"Azt hittem, hogy teljesen világos voltam, amikor azt mondtam, hogy rohadtul maradj távol tőlem." mielőtt folytathattam volna, a száját az enyémre nyomta. A kezével körbeölelte a derekamat, a lábaim néhány cm-rel a föld felett voltak.

Egy vagy két percbe telt, mire felfogtam, hogy mi a franc történik. A falhoz nyomott, a csípőjét az enyémhez dörzsölte, helyben tartva engem. A nyelve utat tört magának az ajkaimon keresztül.

A szívem zakatolt a mellkasomban, miközben az ajkai könnyedén mozogtak az enyémeken. Sűrű köd telepedett a testemre, és lebénított a csókjával. Nem kaptam levegőt.

Pánik lépett a kellemes érzés helyébe. Az arcának a jobb oldalát megcsíptem az egyik kezemmel. Meglepettség és harag suhant át a gyönyörű arcán, az állkapcsát összeszorította, miközben óvatosan a földre ejtett.

"Mi a pokol?" kiabáltam és letöröltem a számat a kezemmel.

"Mi a fasz van veled?"

"Mi van velem? Te vagy az, aki ide jött hajnali háromkor. Nem is beszélve arról, hogy az előbb majdnem megöltél. "

"Ez nem történt volna meg, ha nem lenne ekkora szád."

"Az én hibám lenne, hogy egy pszichopata vagy és az idióta rajongóid nem tartják tiszteletben a másikat? "

"Oh, te sem vagy olyan ártatlan. Majdnem dugtál velem a kocsimban."

"Kényszeríteni próbáltál. És én azt mondtam, hogy nem!"

A kezével a hajába túrt, a zöld szeme lángolt. "Önként jöttél el velem" morogta, a hangja veszélyesen halk volt.

"Mi a fenét kellett volna csinálnom? Halálra ijesztettél!"

Harry szemei elsötétültek, miközben az enyémekbe nézett. "Gyerünk" megfogta a karomat, és a nyitott ajtóm felé húzott.

"Eressz el" harcoltam az erős fogásában.

"Ezt itt nem csinálhatjuk, Cassie. Vagy meg akarod ismételni a korábbit?" az arcom újra elkezdett lüktetni. Lehajtottam a fejem, és követtem őt a lakásba. Figyelmen kívül hagytam Harry-t és ledobtam magam a régi kanapéra, hogy a legtávolabb legyek tőle.

"Nem." megszidott. " Meg fogsz hallgatni" megforgattam a szemeimet és egy hideg mosolyt villantottam.

"A 'nem' olyan nehéz neked, hogy megértsd?" egy pillanatra rám nézett, a mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, próbálta megőrizni a nyugalmát.

"Vésd a fejedbe, hogy nem akarok tőled semmit! Tűnj el, és hagyj engem a francba!" sziszegtem, és lábra álltam.

"Nem, amíg el nem mondtam, amit akarok" a hangja lágy volt.

"Ahj, csak hagyj!" kiabáltam, a kezemmel a sötét hajamba túrtam, és a sarok felé fordultam, hogy ne lássam őt. A korábbi események jutottak az eszembe. A fülem zúgott a lánycsapat kiabálásától, apró zúzódások díszítették a karomat, és a lábamat a sikertelen kísérletem miatt, hogy ott hagyom Harry-t.

Megint nekem rontott, de ezúttal más volt. A kezével körbeölelte a derekamat. Megbotlottam, de mivel a karjaiban voltam, megmentett az eséstől. Küzdöttem, és visszatartottam a levegőt, mert tudtam, hogy ha megérzem az illatát, ha csak egy picit is megérzem, nem tudok majd menekülni. Az illata megtöltötte körülöttünk a levegőt, és hiába küzdöttem, nem tudtam nem megérezni. Fagyos, sötét zöld szemeivel bámult rám, miközben eltoltam, az arcom egyre forróbb lett.

Szándékosan lassan közelebb jött, hogy eltüntesse a köztünk lévő pár centimétert, és ajkaival finomam érintette az enyémeket.

"Hagyj menni, Styles." morogtam, és eltoltam.

"Angyal, hányszor kell még ezt megismételnünk?"

"Adok egy képet, aztán menj!"

"Mit adsz? Az enyém vagy Angyal. Ennyi. Itt a vége a beszélgetésnek."

"Fejezd ezt be! Nem vagyok a tiéd...többé már nem..." suttogtam. Kezdetben kiabálni akartam vele, hogy megbánja, hogy ide jött, de a hangom elcsuklott. Pislogtam, hogy kitisztítsam az elmémet, amikor az engem vizslató zöld szempár átváltozott két forró, csokibarna gömbbé, amik egyenese az enyéimbe bámultak. A térdeim összecsuklottak, elvesztettem az egyensúlyérzékemet, és a mellkasának dőltem.

"Cassie" egy ismerős hang szólított, ami könnyeket csalt a szemembe. Próbáltam eltörölni az emlékeket, de nem tudtam, vesztettem. "Minden rendben, Édesem?" Édesem? Tényleg Édesemnek szólított? Féltem. Hirtelen egy forrró tenyér érintette az arcomat.

"Angyal, mi a baj?" lecsuktam a szemem, megráztam a fejem, és eltöröltem az emlékeket, amik teljesen a hatalmukba kerítettek. "Angyal, nézz rám!" vonakodva kinyitottam a szemem, és a jáde szempárba bámultam. Az alsó ajkamba haraptam, hogy az alig leplezett, kitörni készülő zokogásomat elfojtsam. A lábaimnak muszáj volt elbírniuk a súlyomat.

"Hé" suttogta, és megfogta az államat, kényszerítve, hogy szembe legyek vele. "Válaszolj. Mi történt?"

"S-semmi." dadogtam. Szó sem lehetett róla, hogy Harry megtudja. Senki sem tudhatja meg. 

Chapter 11 - Még sosem...

Sziasztok. :) Kicsit korábban hoztam a részt, mert megyek el hamarosan és csak holnap este jövök haza, megvárakoztatni meg nem akartalak titeket. :3 

+16!!

Cassie szemszöge:

Hisztérikusan vihogtam, és ziháltam. " Egy fiúbanda. Valóban egy kibaszott fiúbanda. Látnod kellene azokat a lányokat, Gwen. Olyanok voltak, mint egy kupac veszett állat. Nem tudom elhinni, hogy hogyan eshettem bele ebbe a szarba. " megráztam a fejem, és letöröltem a könnyeket a szememről, mielőtt legyőzhetett volna az az ártalmas folyadék. Forgott a világ.

"Ja, azt hiszem..." motyogott Gwen, és meglöttyintette a félig üres üveget a kezében.

"Mit?" kérdeztem, és csendesen nevetgéltem.

"Nos, azt hiszem, hogy illik hozzád. Megtartanám őt, fiúbanda ide vagy oda. Nem találsz még egy ilyen testet, és aki ennyire jó lenne az ágyban. "

"Gwen" kiabáltam. és megdobtam egy párnával, ami beterítette az üveggel a kezében.

"Mi van? Ez igaz!"

"Nem számít....azok után, ami ma történt" motyogtam. A fájdalomtól lángolt az arcom és a szívem. Nem értem, hogy miért érdekelt ennyire. Harry egyáltalán nem tett semmit, hogy elnyerje a bizalmamat. Úgy értem, hogy titokban követett? Ez nem normális. Mégis könnyek gyűltek a szemembe. Valami megváltozott korábban. Úriember módjára viselkedett és...kedves volt? Mikor megmentett, valójában aggodalmat láttam a sötét, jáde szemei mélyén.

"Nos, bassza meg, és a másik is.!" kiáltotta Gwen, és gyakorlatilag mellé öntötte az egész üveg tequila-t, amikor még egy kört akart önteni a poharainkba. Vettem egy mély levegőt, és elpislogtam a könnyeimet. A világ forgott, és nem tudtam abba hagyni a mosolygást az abszurd viselkedése miatt.

"Egészségedre" üvöltötte és a kezembe adta az italt.

"Egészségedre" a fele a padlóra folyt, amikor összekoccintottuk a poharakat. Az első három pohár után az égető érzés megszűnt, a fájdalom a szívemben elhomályosodott.
Miután eljöttem Harry lakásából, rádöbbentem, hogy elvesztettem a telefonom. Egy nyilvános telefonfülkébe mentem, ahol felhívtam Gwen-t, hogy jöjjön értem.

Csendben ültem, és az akkor már üres poharamat bámultam. "Gwennie, el kell neked mondanom vamit" a nyelvem belebotlott a szavakba, de megértette, és oda mászott, ahol én ültem, majd a szemeimbe nézett. Hogyan kellene ezt elmagyaráznom neki?

"Tudod, hogy miért nem....tudod....aludtam vele?" Egy zavart pillantással válaszolt. Biztosan elfelejtettem elmondani neki.

"Múlt éjjel....mi majdnem...nos...nem tudtam....akartam, de..... megijesztett." motyogtam, és lehajtottam a fejem.

"A francba..." morogta, és ivott egy kortyot egyenesen az üvegből. "Ehhez nem vagyok elég részeg"

"Mi?" nyafogtam.

"Csak nem tudom megérteni, hogy hogyan tudtad azt mondani, hogy nem. Láttad te már azt a srácot? Úristen, azok a kezek..."motyogta.

"Gwen, hogyan tudsz...nem is tudom...Gwen!"

"Tudod miket mondanak, ha egy srácnak ekkora keze van? És fogadok, hogy ez igaz. " az ajkába harapott, és rám nézett. Éreztem, hogy az arcom ég.

"É-én nem....nem aludtam vele, mert...én még sosem..." nem volt elég erőm, hogy befejezzem.

"Várj, ezt kibaszottul nem mondod komolyan, ugye?  Még sosem dugtál egy jót?" az arcom egyre forróbb lett, miközben a levegőben eljátszotta az egészet, és intim hangok hagyták el a száját.

"Nem, állj!" kiabáltam, amikor a csípője veszélyesen közel került az arcomhoz. A kezemet a fülemre tettem, hogy ne halljam azokat a hangokat.

"Nos, ez kurva szar" mondta, és szórakozottan rágcsálta a hüvelykujját. Szégyelltem magam, miközben az üres poharamat bámultam.

"Ezen változtatnunk kell! Addig nem mehetsz szórakozni, amíg meg nem történik, Miss Mary Virgin Mild."

"Mi? Nem. Nem fogom. Ez nem helyes."

"És senki más nem lehet, csak Harry Styles. Ő szexel a legjobban az Atlanti-óceán ezen oldalán....tudod, hallottam történeteket." nem várta meg a válaszom. " Azt mondják, hogy olyan dolgokat tud csinálni a nyelvével..."mosolygott, én pedig egy jó nagy kortyot ittam az üvegből. Nem akartam erről beszélni vele. Egyáltalán...soha nem akartam erről beszélni vele.

"Nos, meddig mentél el eddig?" kérdezte Gwen. Mérgesen néztem rá, mielőtt megfogtam az üveget, és egy nagyot kortyoltam belőle. Az égető folyadék elárasztotta a tüdőmet. Nem tudtam levegőt venni, miközben a mellkasom kétségbeesetten igyekezett eloszlatni a rossz közérzet forrását. Mikor végül újra tudtam levegőt venni, lehajtottam a fejem, a vonakodásom csak megerősítette azt, amire gondolt.

"Csak viccelsz, ugye? Mi a francot csinálsz te amerikai szórakozásképp? Tehenet fejsz és McDonalds-os kaját eszel?"

"Valamit. " nevettem, miközben az 'Itt jön Honey Boo Boo' első részét néztük.

Morgott. "Ki kell tolnod a segged a nagyvilágba. Ez így kurvára nevetséges"

"Nem, nem, nem." megráztam a fejem. "Nem, kérlek Gwennie."

"Oh gyerünk! Rendben leszel, megígérem. Talán egy kicsit lazítanod kellene."

"Nem, Gwen. Ez nem fog megtörténni."

"Rendbeeeen" morgott, és lehajtotta a fejét. A karjait keresztbe fonta a mellkasán. Duzzogott.

"Köszönöm" beleittam az üvegbe, és a kezébe adtam. Megforgatta a szemeit, mielőtt elfogadta, és motyogott néhány dolgot a szüzességemről.

Megjegyzés: OMG! :) Gwen beindult. :) És amúgy szerintem vicces, hogy Harry és Cassie is az alkohol segítségével akar felejteni. :D

Chapter 10 - Felejtés

Huhúúú. :) 10. rész! Olyan gyorsan telik az idő. :/  Sajnos az egész történet csak 33 részes, de persze az egész le lesz fordítva. :3 

Cassie szemszöge:

Fájdalom. Szúró, lüktető, elviselhetetlen fájdalom. Az ébresztett fel, hogy az arcom lángolt, akárhányszor megmozdítottam a fejem. Nyöszörögtem, az arcomat a párnába temettem, a szemeimet csukva tartottam, és próbáltam elfeledkezni az egészről. A fájdalom ezzel nem értett egyet, és nagyjából a tízszeresére nőtt.

"Ilyen rossz még sosem volt" megugrottam a hirtelen jött, mély hangra. A szemeim kipattantak, körbenéztem a szobában és kerestem a hang forrását. Semmi sem tűnt ismerősnek. Minden fényes volt és modern : sötét bőrfotelek voltak szakszerűen elhelyezve körbe a szobában, ablakok voltak mindenhol, és egy hatalmas TV foglalta el a fal nagy részét. Egy riportert láttam a képernyőn, aki az új hírekről számolt be, és valakiről, akit....megtámadtak? Le volt halkítva , ezért nem tudtam, hogy miről van szó. Hirtelen egy ismerős, göndör hajú fiú képét mutatták, átható zöld szemei megvillantak a képernyőn. Harry.

"Miért törődsz vele ennyire? Alig ismered, nem?" kérdezte egy új hang. Felemeltem a fejem, elfeledkeztem a TV-ről, és végül rájöttem, hogy miért nem találom a hang forrását. Mögöttem voltak. De valójában hol a pokolban voltam?

"Lou" Harry reszelős hangját hallottam. Annyit láttam, hogy a kezével a haját birizgálja.

"Nem. Nem Harry. Ez a lány csak a bajt hozza. Tudta, hogy mi fog történni, de akkor is megtette. Ő meggondolatlan....egy felelősség."

"É-én tudom, de....nem engedhetem el" A szám tátva maradt. Csak egy probléma vagyok? Én voltam egyedül a hibás? Ez az egész meg sem történt volna, ha egyszerre elenged.

"A srácok egyet értenek velem....felhívtam őket, miután mondtad, hogy mi történt korábban....minden Simon-tól függ."

"Nincs igazad" morgott Harry. 

"Rá fog jönni erre előbb vagy utóbb! És a sajtó is!"

"Hogy hibáztathatod őt mindenért, mikor még nem is ismered?" Le voltam döbbenve, mert Harry hangja tele volt érzelemmel.

"Nem kell ahhoz ismernem, hogy tudjam, hogy csak a terhünkre lenne, Haz. Még sosem támadtak le így minket. Most arról beszélnek, hogy testőröket küldenek nekünk. Eleanor meg fog ölni!"

"Mindig letámadnak minket!"

"De nem itt! Csak az Egyesült Államokban történnek ilyenek! Ez az otthonunk! Nem érdekel, hogy mennyire meg akarod dugni, dobt őt most, mielőtt rosszabb lesz! Lesz majd másik lány, Harry, mindig van másik"

"Rendben, ennyi!" morogtam, és lábra álltam. "Tudjátok, ha privát kis beszélgetést szeretnétek folytatni, ahol ti, szaros rocksztárok, mást hibáztattok minden problémáért, előbb győződjetek meg róla, hogy nem a szobában vagytok! "éreztem a fájdalmat az arcomban, ahogy a haragom nőtt.

"Oh, sajnálom. Felébresztettünk, hercegnő? Gyerünk, Harry, a felnőttek majd befejezik ezt a beszélgetést az előszobában"

"Akkor baszd meg! Ez.." ordítottam, és a TV, meg az arcomon lévő karcolások felé mutattam. "soha nem történt volna meg, ha Harry hallgatott volna rám, és elengedett volna a francba. És ne merj engem hercegnőnek hívni!"

"Csitt, kölyök! A felnőttek beszélgetnek!" Louis gúnyosan mosolygott, és hátat fordított nekem.

"Te most kurvára viccelsz velem? Nem! A picsába, nem! Nem tudsz elhallgattatni! Ez hülyeség"

"Nem érdekel, hogy mit mondasz! Már majdnem a - "

"Elég" üvöltött Harry. "Louis, hagyd. Nem tudok ezzel most mit kezdeni" Louis hitetlenkedve bámult Harry-re.

"Most komolyan nem tudsz választani ez a kurva és köztem?"

"Nem, Louis, maradj" mondtam, majd eltoltam őket, és az ajtó felé mentem. " Köszönet ezért a csodás napért, Harry!" mondtam mérgesen.

"Várj, Cass-" hallottam Harry lábának a dobogását, ahogy követett engem, de kisurrantam az ajtón, és becsuktam, mielőtt esélye lett volna folytatni. Forró, dühös könnyek homályosították el a látásom, és égették a sebeket az arcomon. Soha többet nem megyek bele ilyen hülyeségekbe.

Harry szemszöge:

"Várj, Cassie!" kiabáltam, és követtem őt, de mielőtt utolérhettem volna, a nagy faajtó már az arcomba csukódott. "A francba, Louis" üvöltöttem, és felé fordultam. "Már kezdett bízni bennem!"

"Nem érdekled őt, Harry. Csak kihasznál téged, te pedig vak vagy."

"Egyáltalán mi a szart tudsz te?" mérgesen félrelöktem, és a konyhába mentem.

"Az a lány elment. Elment. Én itt vagyok. Jelent ez neked valamit?"

"É-én tudom, Lou. Sajnálom. Én csak..."elhallgattam, a kezemmel a fürtjeim közé túrtam, és a végeit húzkodtam. A fájdalom segítette eltörölni a ködöt, ami zavarta a gondolataimat. "...é-én nem tudom, hogy mi van vele....nem tudok elszakadni tőle. Nem tudom kiverni őt a fejemből. Minden pillanatban velem van, és lassan kezdek megőrülni. " A lábaim már nem bírtak el engem, összerogytam, lecsúsztam a padlóra, a fejemet a kezembe temettem.

Louis felsóhajtott, és letérdelt mellém. "Szükséged van egy kis pihenésre, Haz. Egyet tudsz tenni, hogy elfelejted őt." egyik kezével óvatosan megfogta a vállamat, így vigasztalva engem.

"De pont ez az. Nem akarom elfelejteni."

"Nem gondolkodsz tisztán. Hosszú volt ez a nap, dőlj le egy kicsit, aztán csörgess meg, ha felébredtél." utasított Louis, majd megragadta a kabátját. "El és én ma este egy kicsit elmegyünk szórakozni, de éjfél előtt visszajövünk. Ha szükséged van valamire, csak szólj." még egy utolsó pillantást vetett rám, aztán megfordult, majd hallottam, ahogy a lakásom ajtaja csukódik.

Nem tudom, hogy meddig ülhettem ott, az egész nap újra és újra lejátszódott a fejemben. Mért kell ennyire átkozottul bonyolultnak lennie? Ha hallgatott volna rám, és elsétált volna attól a sráctól, amikor először mondtam neki, akkor most lenne ez az egész zűrzavar.

Felmordultam, és megerőltettem a testemet, hogy lábra álljak. Kimértem egy pohár világossárga folyadékot, összekevertem, és a számhoz emeltem a hideg poharat. A skót whiskey szinte tüzet gyújtott a torkomban, és égetett, ahogy bekerült a vérembe. Leraktam a poharat, és öntöttem mégegyet. Aztán mégegyet. A negyedik pohár felénél éreztem, hogy a világ elkezd körülöttem forogni, és hogy a világosságot felváltja a sötétség. Minden energiámat arra használtam, hogy elérjem az ágyat, végig botladoztam a lakáson, aztán arccal előre belezuhantam a matracba.

Csillogó szemek, fekete haj, és vörös ajkak, mint a rózsaszirom mosolygott rám, miközben a világ eltűnt körülöttem, és sötétség borította be az elmémet.

Megjegyzés: Gondolom nem ezt vártátok folytatásnak. :D Mondjuk én sem. :) De amúgy szerintem vicces, hogy mindenki mást hibáztat. Harry szerint Cassie a hibás, mert szót kellett volna fogadnia, és elsétálni Stirling-től. Cassie szerint Harry a hibás, mert ha elengedte volna már az elején, akkor ez a egész meg sem történt volna. Louis meg mindenkit hibáztat :DD Ti mit gondoltok? :)

Chapter 9 - Rajongó lányok

Cassie szemszöge:

"El a kezekkel!" egy ismerős hang morogta. Meghökkentem, a fejemet azonnal felemeltem, tekintetemmel pedig Harry elképesztő magasságát vizslattam. Zöld szemei égtek, miközben lenézett Stirling-re, fölé tornyosult, és a szőke hajú fiú már csak egy árnyéknak tűnt a körvonalától.

"Mi a franc?" kiáltottam abban a pillanatban, amikor Stirling is lábra állt.

"Tessék?" nevetett, megfeledkezve arról a tényről, hogy Harry kezei ökölbe voltak szoríva.

"Oké, le kéne nyugodnod" mérgelődtem, és miközben felálltam, a székem csikorgott a padlón. Az egész testem reszketett, Harry teljes formájában remegett, nem leplezve a dühét.

"Oké, Stirling, köszönet....mindenért." motyogtam, és kibújtam a kabátból. "Te" Harry felé fordultam és rábámultam. "Gyere velem" mielőtt ellenkezhetett volna, Harry-t a kezénél fogva megrántottam, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy kivonszoljam a kávézóból, és hogy eltűnjünk Stirling közeléből.

"Mi a franc bajod van?" kiabáltam, amikor a bolt sarkához értünk.

"Vedd fel az átkozott telefonod, amikor hívlak!" morgott, a szemei olyan sötétek voltak, mint az éjszaka.

"Mi a fasz? Nem! Nincs jogod megmondani, hogy mit csináljak!"

"De. Van."minden szót, kihangsúlyozott, és a falnak nyomott. "Az enyém vagy" Erőteljesen az enyémre nyomta az ajkait.

Minden erőmet összeszedve eltoltam magamtól, és a tenyeremmel letöröltem a számat. "Nem. Nem vagyok. Maradj távol tőlem, Harry.!" megfordultam, túlságosan ideges voltam.

"Mit gondolsz, hova mész?" a mély hangja csengett a fülemben, miközben elkapta a derekam, és visszahúzott az épület mögé.

"Nos, kezdetnek olyan kurva messze elmegyek ettől a pszichopata pop sztártól, aki követ engem,  amennyire csak tudok. " ordítottam, és lábujjhegyre álltam, hogy nagyjából egy vonalba legyek vele. Zöld, égő szemei az enyémeket nézték, miközben kigondolta a válaszát.

"Én nem követlek téged" morgott.

"Oh, tehát leellenőrizni engem minden öt percben, aztán megkeresni, mikor nem válaszolok az tökéletesen normális olyan emberek között, akik még csak nem is ismerik egymást?" Amikor nem válaszolt, folytattam. " Annyira nehéz Harry Styles-nak azt elhinni, hogy lehetséges, hogy valaki nem szereti őt?"

"Úristen" sziszegte, és kezével befogta a számat, ezzel hatékonyan elhallgattatott. "Megpróbálsz megöletni minket?"

"Mi?" ordítottam, a hangom tompa volt a vasmarkától. Bámultam őt, és visszaemlékeztem az önvédelmi órára, ahova az anyám iratott be a nyáron. Olyan erősen, amennyire csak tudtam, a kezébe haraptam.

Felüvöltött a fájdalom miatt, és a kezét a mellkasához szorította. "A francba! Mi a fasz volt ez?"

"Ne legyél kiscica" morogtam. "Nem fogsz meghalni. Még nem vérzel"

"Te megharaptál engem?"

"Egy perc múlva már nem is fog fájni" a szemeimet forgattam, és eltoltam messze magamtól. Megint elállta az utamat. "Most komolyan? Azt akarod, hogy újból megharapjalak?"

"Mi a francért haraptál meg?"

"Te mégis mit tennél, ha valaki megtámadna?"

"Én nem támadtalak meg!" 

"Eltölthetsz egy kis időt és érvelhetsz a rendőrségen" kiabáltam, és lelöktem a járdáról.

"Tényleg, Angyal, a rendőrség?" kuncogott, és megfogta a csípőmet.

"Nem vagyok az átkozott 'Angyalod', most pedig engedj el Styles, vagy esküszöm, hogy sikítok" összerezzent, mikor meghallotta a vezetéknevét.

"Vedd lejjebb a hangod" figyelmeztetett, és körbe nézett minden irányban. Felvontam a szemöldököm, és eszembe jutott az a lány a zene boltból. Biztos meghalna azért, hogy beszélhessen vele. Észre vette, hogy megváltozott az arckifejezésem. "Ne tedd"

"Édes Istenem"visítottam, és utánoztam a lányok legmagasabb hangját. "Ez Harry Styles" minden ember körülöttünk elkezdett bámulni, az egész utca tőlem zengett.

"Jó szórakozást!" nevettem, és összecsaptam a tenyeremet, mielőtt megfordultam, hogy elinduljak. Harry utánam kiabált, de már ott is volt egy csapat lány, ahol azelőtt én álltam. A sikolyuk fülsüketítő volt, és nyújtóztak, hogy elérjenek egy kis darabot a göndör hajú fiúból.
Még egy pillantást vetett rám, mielőtt minden figyelmét a zokogó, sikító, és esküdöző tinédzserek tömegének szentelte. A pólója hátuljába kapaszkodtam, hogy eltűnjek a helyszínről. A lányok a hajamat tépték, a ruháimat húzták, a sikolyaik visszhangoztak a fejemben. Körmeiket az arcomba mélyesztették, nyomot hagyva a bal felén. Üvöltöttem, és összezsugorodtam, hogy elbújjak Harry mögött.

Megfordult a hangomra, az arcomat a kezei közé fogta, a szemeiből pedig aggodalom tükröződött. Megrándultam az érintésétől, amikor a keze hozzáért a vörös foltokhoz az arcomon. Lassan a csillogás eltűnt a szemeiből, a helyébe sötétség lépett, amikor felfogta, hogy mi is történt. A hónalja alá rakott, és eltolta előlünk a vad tömeget. Körbeöleltem Harry derekát, a fejemet pedig a meleg kabátjába temettem.

Ők csak követtek minket. Motyogtak, és szitkozódtak, közben Harry beütött egy számot a telefonjába, majd a készüléket a füléhez emelte.

"Juttass ki innen minket" kiabálta a telefonba. "Nem! Kurvára nem érdekel, hogy elfoglalt vagy. Szét tépik őt" folytatta és tovább terelt az utcán. Valójában már futottuk, de a lánycsapat üldözött minket.

"Tedd, amit tenned kell, a francba" morogta, mielőtt bontotta a vonalat. "Gyerünk" sürgetett, a hangja kissé meglágyult.

"H-hova m-megyünk?" ziháltam, a testem lázadt a második edzés ellen ugyanabban az órában.

"Fogunk egy taxit" azzal sprintelni kezdett. A tüdőm égett, és forró könnyek folytak le az arcomon, amik égették a friss sebeket. Mi a fasz folyik itt? A könnyek elhomályosították a látásom, így nem tudtam, hogy merre megyünk. Leléptünk, azt hittem, hogy átkeljünk az úton, de eltévesztettem a lépést és elestem a járdában. Az egyetlen, ami megmentett, hogy ne arcra essek, az Harry volt.

"Gyerünk Angyal, fel kell kelned" a hangja örjöngő volt, miközben nézte a tolakodó tömeget. Nem tudtam mozdulni. Zokogás tört ki belőlem, a testem lebénult a rémülettől.

Harry segített lábra állni, majd felemelt és a karjaiba vett. Ugráltam a karjában, miközben futott, de máris mégegyszer annyi távot megtettünk, mint eddig. Harry hirtelen megállt, és rám nézett, mielőtt finoman a lábaimra tett. Kezét a zsebébe tette, hogy fogadja a bejövő hívást. A lábaimból elszállt az erő, így lekuporodtam a lábai mellé, a térdeimet felhúztam, és összegömbölyödtem, mint egy labda.

"Hol vagy?" morogta Harry, és letérdelt elém, majd megfogta az arcomat. "Shhh, Angyal, ne sírj. Minden rendben lesz." mondta, és szünetet tartott a személlyel, akivel telefonon beszélt.

"Oké, igen az egy háztömbnyire van. Ne mozdulj. Mindjárt ott leszünk." Befejezte a beszélgetést, és újra a karjaiba emelt.

"Minden rendben van, Angyal, shhh, minden rendben van" mérgelődött, és kocogott az utcán, majd befordult a sarkon. Egy fekete kisteherautó várt ott, és Harry pont arra futott.

"N-Nem." sikítottam, és fészkelődtem a fogásában. Videók és hírek villogtak a fejemben. Nem ülhettem be abba a kocsiba.

"Shh, Cassie, ők barátok. Biztonságban leszel velük" Az ok, amiért abba hagytam a ficánkolást az volt, hogy a nevemen szólított. Mozdulatlan maradtam, könnyek áztatták folyamatosan az arcomat, miközben óvatosan leültetett az egyik hátsó ülésre, majd bemászott mellém. Egy termetes férfi becsapta mögöttünk az ajtót, és a vezetői oldalhoz kocogott. Fojtogató zokogás tört ki a mellkasomból, Harry a karjába húzott, és a hajamat simogatta.

Az utolsó dolog, amit hallottam, mielőtt a világ elsötétült az az volt, hogy " Shhhh, Angyal, minden rendben lesz. Most már biztonságban vagy."

Megjegyzés: Eddigi kedvenc fejezet :3 Ti hogy vagytok vele? :)

Chapter 8 - El a kezekkel!

A blog eddigi leghosszabb fejezetét hoztam most, ami mellesleg elég tartalmas is. :) Annyit mondhatok a végéről, hogy "Húúúhaaa" :DD
Egyébként ha tetszik a blog, nyugodtan iratkozzatok fel, így hamarabb értesültök az új fejezetekről, vagy ha gondoljátok, írhattok megjegyzést is. :) Az eddigieket nagyon szépen köszönöm <3 Ja és ha nem válaszolok egy kommentre, azt lécci nézzétek el nekem, mert most teljes gőzerővel fordítom a részeket, amíg még nyár van, és ezt ki akarom használni, hogy szeptembertől véletlenül se legyenek késések. :3 Mindenesetre minden kommentért hálás vagyok és köszönööööm :)
Kép Stirling-ről a fejezet végén ;)

Cassie szemszöge:

A fenébe, London hideg volt. Miközben futottunk, a tüdőm úgy érezte, mintha valaki tüzet gyújtott volna a mellkasomban, és aztán kerozint öntött rá. Akárhányszor kifújtam a levegőt, láttam a leheletem magam előtt.

A fogaimat csikorgattam, és figyelmen kívül hagytam, hogy jelzett a mobilom a fülhallgatón keresztül. Egy új üzenetet jelző hang leállította a zenét. A kis készülék fel és le pattogott minden egyes lépésnél. Bárki is volt az, várnia kellett. Megráztam a fejem, és gyorsítanom kellett, hogy utolérjem a szobatársam.

A lábaim elkezdtek fáradni 5 kilóméter után, ezért intettem Gwen-nek, hogy lassítson le. Sosem voltam igazán jó futó. Megforgatta a szemeit, de lelassított, és tovább kocogtunk egy lassabb tempóban.

"Basszus, a marathon-ra készülünk?" puffogtam, amikor mellé értem.

"A testmozgás jót tesz neked!" mondta, és belebökött a hasamba. Összerezzentem, mert az izmaim már égtek.

"Később jössz nekem egy hamburgerrel."

"Azt hittem, nem eszel húst" kötekedett.

"Oké, akkor egy pizza. Finom és artéria eltömítő."

"Megegyeztünk"vigyorgott rám, mielőtt újból gyorsan kezdett el futni, és feltűnt előttem.

Elmosolyodtam, és a szemeimet forgattam. Megnyomtam egy gombot a telefonomon, és felhangosítottam a zenét. Rizzle Kicks lüktetett a füllhallgatóból, az agyam zúgott. A telefonom csörgött, elnyomva a zenét. Vártam, hogy a zene folytatódjon, de a csörgés nem maradt abba. Valaki hívott. Csak egyetlen ember volt, aki ragaszkodott hozzá, hogy mindig hivogasson, de én nem vágytam rá, hogy beszéljek vele. A szám belsejét harapdáltam, és kinyomtam a telefont, hangpostát küldve a hívónak, és kitöröltem minden gondolatomat a fejemből róla.

Tizenöt perccel később Gwen megállt, és lenyújtotta a lábát. Zihálva mellé álltam, a karjaimat a fejem fölött kinyújtottam, és vártam, hogy a tüdőm újra megteljen levegővel.

"Tudod, ha nem ennél olyan sok szemetet, valószínűleg jobb formában lennél." Gwen nevetett, anélkül, hogy rám nézett volna. "Ez, vagy más gyakorlat egyszer-egyszer segít, hogy fiatal maradj" A szememet forgattam, a földre rogytam, így kényszerítve az égő izmaimat, hogy együtt működjenek velem.

Gwen megfordult, és mögénk nézett. "Ha, micsoda vicc" gúnyolódott. Kiváncsi voltam, hogy mi vonta magára a figyelmét, így lábra álltam. Egy média bolt előtt álltunk, és minden TV az üzletben a hét legjobb zenéit játszotta. A pop zene megütötte a fülemet, és nőies férfi hangok harsogtak a hangszórókból. A szemeimet forgattam, majd a kamera megjelenítette az összes énekest egymás után. Esküszöm, az állam a földig ért. Ismerős jáde szempár bámult rám a TV képernyőről.

"Mi. A. Fasz. " bementem az üveg ajtón, és követtem az első ott dolgozót, akit megláttam. Világos szőke haja magasan lófarokba volt kötve. Egy másik nővel beszélgetett, kedvesen mosolygott és bólogatott.

"Elnézést" megszakítottam, és nem vártam meg, hogy befejezze a beszélgetést a nővel.

"Sajnálom, most egy kicsit elfoglalt vagyok. Adjon két percet és utána boldogan segíteni fogok!" a vidám hangja csengett a fülemben, én pedig rávigyorogtam, és megérintettem a futó cipőm orrát, közben a nő megköszönte a segítséget és a pénztár felé vette az irányt.

"Miben segíthetek?" kérdezte, és egy mosolyt villantott.

"Ments meg ettől" mérgelődtem, és a göndör hajú fiút néztem a képernyőn. A szám véget ért, és átkapcsolt Justin Bieber legújabb dalára. Elfordultam, és a szememet forgattam.

"Miben segíthetek ma Önnek?" próbálkozott újból, és egy kicsit összeszűkítette a szemét, de még mindig ragyogóan mosolygott.

"Az előbbi videó klip az.."

Megszakított, mielőtt folytathattam volna. " Oh! Az a Kiss You volt a One Direction-től. Szereti őket? Meg van minden albumuk, az én személyes kedvencem a Take Me Home. Kövessen, kérem! " áradozott, és a bolt elejébe terelt.

Gwen unott pillantást vetett rám. "Mit csinálunk?"

"Csak egy perc" ígértem, és követtem a dolgozót.

"Sosem szeretted a fiú bandákat, Cass! Tökéletesen boldogulunk nélkülük is." morgott, de csatlakozott hozzám.

Alig értettem a zagyvaságokat, amiket a lány kiejtett a száján. "Oh édes Istenem, Harry a kedvencem.! Annyira cuki, és azok a gödröcskék! Ördög és pokol. Minden albumuk megvan. Melyik a te kedvenced?"

"Hát, én nem vagyok a rajongója az ilyen gyerekes szemétnek" Gwen válaszolt a nevemben. "Olyan a hangjuk, mint egy csomó tini srácé." A lány arca nevetségesen eltorzult. Úgy tűnt, Gwen megsértette olyannyira, mint ember még sosem. Nem figyeltem rájuk, inkább felkaptam az első albumot, amit megláttam, és megforgattam a kezemben a vékony műanyagot. A göndör hajú fiút tanulmányoztam, ahogyan a borítón keresztül mosolygott rám.

"Ugye ez csak egy vicc?" vissza tettem az albumot a polcra, és kiviharoztam a boltból. Egy fiú banda. Komolyan? Úgy viselkedik, mint egy seggfej, közben meg ilyen cukorfalat szarságokat énekel, amik a tizenkét évesek iPod-jain szólnak? Hülyeség.

"Mi a franc történt?" kérdezte Gwen, és megszorította a vállamat, majd megfordított. Figyelmen kívül hagytam, és előkerestem a telefonom a zsebemből. A képernyő életre kelt. Egy olvasatlan üzenet, és egy nem fogadott hívás. A szívem zakatolt, miközben megnyitottam az üzenetet.

Hiányzom még, Angyal?

Mielőtt válaszolhattam volna, jött egy újabb SMS.

Milyen volt a futás?

"Mi a fasz?" körbe fordultam, de sehol nem láttam göndör hajú fiút.

"Hello? Cassie?" Gwen legyezett a kezével az arcom előtt. "Mi a fene van veled?" Hogy magyarázhattam volna meg ezt neki, mikor még én sem értettem?

"Uhm...semmi. Kérlek adj egy percet!" mondtam, megfordultam, és távolabb sétáltam a bolttól, hogy ne halljam azokat az ellenszenves zenéket.

Követsz engem?

Írtam vissza, és a szám belsejét harapdáltam, közben jött is a válasz. A francba, gyors volt.

Csak figyelmes vagyok.

A szemet forgattam.

Cassie: Hol vagy?
Harry: Nem akarod tudni, Angyal.
Cassie: Valójában, nem. Jól vagyok.
Harry: Nem leszel jól, amíg nem mellettem ébredsz. ;)

Az arcom égett, miközben az apró képernyőt bámultam, elolvasva az üzenetet újra és újra.

"Ahj" kiáltottam és hátrálni kezdtem, de megbotlottam a járdában, és elestem.

"Istenem, nagyon sajnálom.! Hadd segítsek!" a hang irányába néztem, egy férfi hang irányába, ami mély volt, és....skót? Zöld szemeivel kért bocsánatot, miközben kezet nyújtott, és könnyedén a lábamra állított.

"Nem, nem gond! Az én hibám!" motyogtam, és lesöpörtem a koszt a ruhámról. "A fenébe" sáros vízbe landoltam, az egész hátamon teljesen átázott a ruha, és a piszkos víz színét bevette a ruha anyaga.

"Jézusom, kérlek engedd meg, hogy elvigyem a tisztítóba" a hideg folyadék már teljesen átáztatta a dzsekimet. A fogaimat csikorgattam, áthúztam a fejem fölött, és reszkettem a keserű őszi széltől.

"Tessék, itt az enyém" mondta és már rá is terítette a vállamra a nehéz bőrkabátját, mielőtt tiltakozhattam volna. Reszkettem, és becsomagoltam magam a túlméretezett kabátba, majd egy hálás mosolyt villantottam az idegenre.

"Oh, apropó, a nevem Stirling" mosolygott és újból a kezét nyújtotta. Elfogadtam, és meglepődtem, hogy milyen meleg volt a keze.

"Cassie"

"Hé, egy háztömbnyire van itt egy tisztító, és egy kávézó a szomszédban. Engedd meg, hogy meghívjalak egy kávéra, amíg a dzsekidet tisztítják."

"Ez..-" a telefonom félbe szakított, és egy hangj jelezte, hogy új üzenetem jött.

Harry: Add vissza a kabátot, és sétálj el.

Az ajkaim vékony vonallá préselődtek, miközben a képernyőt bámultam.

"Minden rendben?" kérdezte Stirling.

"Igen, bocsánat. Valójában most nem..." egy csodás ötletem támadt. "A kávé nagyon jól hangzik" mondtam, és a legjobb mosolyomat vetettem be. Visszamosolygott és a kezét nyújtotta.

A telefonom újból megszólalt, de figyelmen kívül hagytam, inkább a mellettem sétáló srácra próbáltam koncentrálni. A szőke haja rendezetlen volt a szél miatt, és párszor el is tűrte a szeme elől. A dzsekimet leadtuk, és átmentünk a kávézóba, leültünk egy hátsó asztalhoz, amiről megizonyosodtam, hogy messze van az ablaktól. Pár másodperccel később már jött is a pincér, és felvette a rendeléseinket.

"Szóval az államokból jöttél?" kérdezte Stirling és rám kacsintott. Egy pillanatig csak ültem és bámultam őt.

"Ezt hogy..-?"

"Akcentus" nevetett. "Tehát mi szél hozott erre?"

"Szükségem volt egy kis változásra"  hümmögtem, és megköszöntem a pincérnek, hogy kihozta az italainkat. Megfogtam a forró italt, hogy felmelegítse az átfagyott kezemet. "És téged?"

"Család látogatás" szürke szemeivel bámult, mielőtt megkeverte a sötét folyadékot. Vártam hogy folytassa, közben az italomat kortyolgattam. "A bátyám ide költözött az anyámmal, én meg Skóciában maradtam az apámmal.

"Hát..-" a telefonom már megint megzavart a folytonos rezgésével. Még nem mentettem el Harry számát, de megismertem a számjegyeket, amikor azok felvillantak a képernyőn.

"Van valami gond?" kérdezte Stirling, gondolom furcsa volt neki, hogy már háromszor elutasítottam a hívást, de Harry továbbra sem adta fel. Kinyomtam, ezzel hangpostát küldve neki, majd kikapcsoltam a telefont.

"Nem" mondtam idegesen. "Csak már nem tudom kezelni" 

Felvonta a szemöldökét, de folytatta. " Szóval miért volt szükséged a változásra?"

"Csak el kellett mennem, tudod?" válaszoltam, és a szememet a kávén tartottam. A csengő megszólalt, jelezve, hogy valaki bejött az üzletbe. A szívem felgyorsult, amikor Stirling áthajolt az asztalon, és hatalmas kezeivel az enyémeket fogta és az ujjaink egymásba fonódtak.

"El a kezekkel!" egy ismerős hang morogta.

Chapter 7 - Mondd, hogy mit szeretnél

Itt is van a kövi. :3 És sorry, hogy a végén a betűk meg úgy minden olyan össze-vissza lett, bár fogalmam sincs, hogy miért. :/

A rész kárpótolni fog. ;)

 
Harry szemszöge:

Egy embertelen morgás csúszott ki a számon, mikor belerúgtam a lakásom ajtajába, hogy kinyíljon, majd átdobtam a kulcsokat és a kabátomat a szobán. Soha, egyetlen lány sem mondta még nekem, hogy "nem". Az enyém volt.

Az indulataim a felszínre törtek, mikor visszaemlékeztem minden akadályra és ellenállásra. A vérem forrt a bőröm alatt. A nyomás egy csak nőtt és nőtt a csípőm alatt, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni. 

"Az Istenit" áthúztam a fejem fölött a pólómat, és a falnak hajítottam. A bőröm égett a hiányától. Az illatát éreztem a levegőben, szinte megfojtott, emlékeztetve az ellenállására. Nem tudtam lélegezni, üresség tátongott bennem, ami egyre csak nagyobb és nagyobb lett. Levettem a többi ruhámat is, végigszáguldottam a lakáson, és a zuhanynál álltam meg. Nem foglalkoztam azzal, hogy felmelegedjen, így ömlött rám a jéghideg víz. Esküszöm, nem is éreztem, mintha a bőrömhöz se ért volna. Olyan volt, mintha elpárolgott volna a levegőben. Lehunytam a szemem, és csak álltam a dermesztő zuhatag alatt, kapkodva a levegőt. A tüdőm égett a fagyos víztől, az izmaim rázkódtak, és küzdöttek a hideg ellen. Az öklömet a falba vágtam, próbáltam kitörölni a képzelgéseket, amik végigszáguldottak a fejemben, üldöztek engem, és gyötörtek. A valóságban nem történtek meg és valószínűleg nem is fognak.

*Képzelődés kezdete*

Hallottam a halk csobbanást a zuhanyfülkében, amit a nedves lábam keltett. Bizonytalan voltam minden lépésnél. Mozdulatlanul álltam, a kezemet a hideg csempén tartottam, miközben valaki egyre közelebb jött.

Apró, forró kezek simogatták a hátamat, amitől teljesen ledermedtem.

"Mit szeretnél?" morogtam, és a földet néztem, miközben a fagyos víz ömlött rám.

"Téged" Az Angyalom. A hangja annyira lágy volt, épphogy meghallottam a víz alatt. Apró kezét a vállamra tette, és megfordított, hogy szembe legyek vele.

"Mit szeretnél?" kérdeztem újra. A hangom nyers volt, és a harag fenyegetett, hogy a hatalmába fog keríteni. Megfogtam a kezét, és gyengéden megráztam, mert nem válaszolt. Ártatlanul felnézett rám, és tudtam, hogy valahol mélyen fél tőlem. 

"Téged Harry. Téged akarlak." elcsábított, könyörgött, a mellét a mellkasomhoz nyomta, miközben ragyogó szemeivel engem nézett. Tekintetemmel testének minden centiméterét éhesen bámultam, a szívem eszeveszett ritmusban dobogott. A lélegzetem elakadt, amikor kezét hezitálva a hasamra tette. Borzongás futott fel és le a gerincemen, amit a csábító ártatlansága ihletett.

A kezem lecsapott, neki dobva őt a csempézett falnak, és a testemet az övének toltam. Összerezzent, és szilárdan tartotta a fejét a csempéhez, de nem törte meg a csókot. A tér köztünk eltűnt, a testét az enyémnek nyomta, a keze a hajammal játszott. Megragadtam őt szorosabban, míg apró kis félholdakat ásott a fejbőrömbe a körmeivel.

Kifulladva elszakadt tőlem, és a nevemet hajtogatta a szétnyílt ajkaival. Tűz futott végig rajtam. Annyira törékeny és puha volt, és akárhányszor megmozdultam, azt hiszem, szerettem volna megtörni a remegést. A teste olyan természetesen mozgott az enyémen, behajolt és ívelte a testét, hogy illeszkedjen hozzám; tökéletes.

"Mondd....ki" zihálta, hátra vetette a fejét, kezével az arcomat tartotta, így kénytelen voltam összetalálkozni a tekintetével.

"Az enyém vagy" egy pillanatra még rajtam tartotta a tekintetét, mielőtt az ajkait az enyémekre nyomta, a kezét nyakamra tette, lehúzva engem a saját szintjére.

A karom könnyen mozgott körülötte, a lábait körém tekerte, ahogy felemeltem őt, megkeresve a mellkasát és a kulcscsontját.

Felnyögött, ahogy az ujjaim finoman a húsába vájtam. Az erőszak éles ellentétben áll a kötekedő csókjaimmal szemben a nyakán. A körmeimet a bőrébe véstem, megjelölve a gyönyörű, piros tetkóit, ami az egész testére kiterjed. Az apró kezei csomót kötöttek a hajamba, egyre erősebben és erősebben húzva azt, miközben küzdött a késztetéssel, hogy sikítson. 

Vigyorogva néztem őt. Az Angyalom elkezdett zihálni, mikor egyre lejjebb érintettem, ugrattam őt, amitől aprókat nyögött, az arca kipirult.

"H-Harry, k-kérlek" dadogott, a teste erősen a hideg csempéhez volt préselődve, a körmeit a húsomba vájta. Figyelmen kívül hagytam a könyörgését, a kezem szakképzetten mozgott. 

Az ajkába harapott, hogy elfojtsa a nyögést, tudtam, hogy arra vár, hogy kitörhessen belőle. Gonoszan kuncogtam, mikor ajkaim a bőréhez értek. Mindenhol sötét, vörös folt volt, ahol csak érintettem a számmal, ezzel jelezve, hogy ő az enyém. Ő az enyém, és csakis egyedül az enyém volt. Nyöszörgött a fájdalmas örömtől, a nevemet suttogta a megduzzadt ajkaival. 

*Képzelődés vége *

"Istenem" ököllel a hideg csempébe ütöttem, a varázslat megtört amikor a telefonom szüntelenül rezgett. Mi a fenét csinált velem? A zuhany nem nagyon segített, az egyetlen, amit elértem vele az volt, hogy csak még jobban vágytam rá. Düh volt az ereimben. A mobilom továbbra is rezgett, magam köré csavartam egy törölközőt, a hívás fogadására mentem, és már formáltam is az ajkaimat, hogy beszéljek. 

"Mi az?" vicsorogtam. 

"Whoa, nyugalom, Haz. Csak észrevettem, hogy eltűntél az éjjel. "magyarázta Lou. Kezemmel a vizes tincseimbe túrtam, és az órára pillantottam az ágyam felett. Reggel 8 óra. 

"Ja, valami...közbejött." mondtam, kutatva valami kibúvó után. "Hé, nézd, most mennem kell, később majd beszélünk. " mielőtt válaszolhatott volt, már bontottam a vonalat, és írtam egy új SMS-t.

Hiányzom még, Angyal?

Vigyorogtam, és az elküldés gombra mentem. Lezártam a telefont, és az ágyra dobtam. Levettem a törölközőt a csípőmről, és felvettem egy fekete Calvin Klein boxert, aztán kiráztam a vizet a hajamból. Hassal az ágyba dőltem, a mobilomat az arcomnál tartottam. A képernyőn azt láttam, hogy nincs új üzenetem. A fogaimat csikorgattam. Végülis...meg kell tanulnia, hogy válaszoljon, amikor hívom. 

Felugrottam, a telefont mélyen az első zsebembe csúsztattam. Kinéztem az ablakon, és az emberek nyüzsögtek alattam. Valamin megakadt a tekintetem. Két lány futott, az egyiknek vöröses haja volt, a másiknak pedig lófarokba volt kötve. Nem láttam az arcát, de valami bennem tudta. Ez ő volt. Megfogtam a telefonom, és a hívás gombra mentem, közben néztem, ahogy lelassítanak. Oldalra döntötte a fejét, miközben megnyomott egy gombot a fejhallgatóján. A mobilom azonnal hangpostát jelzett.

Megjegyzés: Úúúúristen, ez a rész :3 És végre hosszabb volt. ;)

Chapter 6 - Magyarázat

Hahóó :) visszatértem, és újból rendszeresen fogom hozni a részeket.! :)

Cassie szemszöge:

"Itt vagyunk" kapkodtam a levegőt, megrándultam a hangra, felkavart a fájdalmas lüktetés a fejemben. Harry lassan a kampuszhoz vezette a kocsit, és megállt az első kollégiumi bejáratnál.

"Köszönöm" motyogtam és kicsatoltam a biztonsági övet. Figyelmen kívül hagyott, sötét, vakító szemeivel egyenesen kibámult a szélvédőn keresztül. Megsértődve kinyitottam az ajtót, és kiszálltam. Majdnem becsuktam már, amikor eszembe jutott valami.

"Nem foglak feljelenteni" mondtam. Az egyetlen változás egy apró vigyor volt. Reszkettem, de nem csak a hideg miatt. Becsuktam az ajtót, és szinte rohantam a szobámba. Esküszöm, egész úton éreztem a sötét tekintetét magamon.

Mikor beértem, és a kulcsot a zárba tettem, rezgett a telefonom. Felvontam a szemöldököm, majd előcsúsztattam a készüléket, és megérintve a képernyőt, feloldottam. Új üzenetem jött egy ismeretlen számról.

Hamarosan találkozunk, Angyal.

A telefon kicsúszott a kezemből, és nagy puffanással a földre esett. Honnan a francból tudja a telefonszámomat? Remegő ujjaimmal felvettem a telefont, és egy bátor választ írtam.

Az álmaidban, Styles.

Lezártam a telefonom, elfordítottam a kulcsot a zárban, és ügyetlenül tapogatóztam a sötét szobában. Mikor elértem az ágyamat, arccal előre zuhantam bele. Morogtam, lerúgtam a cipőimet, és becsuktam a szememet. A telefonom rezgett egy másodperccel később, amit aztán vakon keresni kezdtem.

Az álmaim általában valóra válnak ;)

A képernyőt bámultam, és a hüvelykujjamat a billentyűzet felett tartottam. Megint rezegni kezdett.

Pihenj, Angyal. Szükséged lesz rá.

Borzongás futott végig a gerincemen, a szívem pedig dübörgött a mellkasomban. Mi a pokol történt ma este? A lábaimat magam alá raktam, és rájuk ültem. Bevillant, ahogy a kezét végighúzta a combomon, ajkaival a nyakamat harapdálta, és csókolta, a teste könnyedén igazodott az enyémhez. Sóvárogtam, hogy újra megérinthessem a göndör haját. A félelem friss volt az elmémben, a fejem lüktetett, de szükségem van rá. Jobban, mint eddig bárkire.

Fokozatosan kezdtem elálmosodni, és Harry üdvözölt az álmaimban.

**

"Ébredj, te fasz" egy ideges hang kiáltott, a szoba hirtelen hideg lett, és megtelt fénnyel. Nem nyitottam ki a szemem, kerestem a takarót, hogy magamra húzzam. "Oh nem. Ma nem. Emeled fel a nyavalyás seggedet, te lusta amerikai. "

"Ne most, Gwen. Fáradt vagyok."morogtam, és az arcomat egy halom párnába temettem.

"Bassza meg, én is, de fent vagyok! "

"Gwen, csak most értem haza" tiltakoztam, és éreztem, hogy közelebb jön az ágyhoz. Picsába. Egy pillanattal később, hideg karok ragadták meg a bokámat, és kihúztak a takaró alól. Pislogtam, hogy teljesen felébredjek, majd felnéztem az ördögre.

"Egyébként hány óra van?"

"Tíz perce múlt" mérgelődött, és hozzám vágta a ruháimat. Rázkódtam a hidegtől, és inkább eldobtam a szűk ruhát. Felvettem egy sport melltartót, egy fekete leggings-et, fekete trikót, és egy barna NorthFace dzsekit.

"Mi múlt tíz perce?"

"Négy" A rohadt. Ez azt jelenti, hogy csak egy órája vagyok itthon. A szemeimet forgattam, és eltűntettem a sminkem utolsó nyomait az arcomról, majd felkötöttem a hajam egy rendezetlen lófarokba.

"Nos akkor" Gwen krákogott, és elismerően nézett rám. "Valaki nagyon elfoglalt volt, nemde?"

"Miről beszélsz?" sóhajtottam, és megdörzsöltem a fáradt szemeimet.

"Ki a srác?" a szemeim rögtön kipattantak. "Vagy a csaj?" kezeit a magasba tartotta. "Nem akarok véleményt mondani, csak még sosem láttalak így. És még csak meg se próbáld letegadni, mert látom azt a szép, vörös foltot a nyakadon."

"Nem vagyok leszbikus, Gwen" morogtam, és a szemeimet forgattam. Káromkodtam az orrom alatt, miközben lehajtottam a dzseki gallérját, megvizsgálva Harry munkáját. És tényleg, a torkomon ott volt egy hatalmas vörös folt. Nyöszörögtem, és elővettem egy sálat a szekrényemből, amivel körbe tekertem a nyakamat, elrejtve a szívásnyomot és védve magam a hideg, Londoni levegőtől, ami várt rám. Itt olyan egyforma az időjárás. Nyáron is úgy érzem, mintha késő ősz lenne, késő ősszel pedig majd úgy érzem, mintha tél lenne. Mióta itt vagyok, a hőmérséklet alig érte el a 30 fokot, a helyiek ezt melegnek nevezik.

"Magyarázatot kérek" Gwen sürgetett, félbeszakítva a gondolataimat. Ahj. Beszélgettem egy kicsit Harry-vel. Éreztem, hogy körbekerít a karjaival, borzongás futott végig a gerincemen, és visszaemlékeztem arra, ami majdnem megtörtént. Hogyan kellene ezt megmagyaráznom? A vörös folt sem magától keletkezett, miközben aludtam. Gwen úgysem értené meg, hogy miért nem tettem meg vele. Úgy értem, a szex az normális dolog, nem? Ő csodás volt. Nem kellett volna nemet mondanom....de megtettem. 

"Nem úgy történt, ahogy gondolod..." kezdtem.

"Ha. Akkor ez már feleannyira se lesz jó." nevetett.

Chapter 5 - Szükséged van rám

Cassie szemszöge: 

A szívem száguldott, vér dübörgött a fülemben, és a szorongás hatalmába kerültem. Már-már túl meleg volt a szűk sportkocsiban. Apró izzadtságcseppek jelentek meg a tarkómon és tenyeremben. Diszkréten próbáltam beletörölni a ruhámba, és lehúztam a ruha szegélyét is. Azt kívántam, bárcsak vissza vinne a klub-ba, soha nem kellett volna eljönnöm vele. Mi a francért gondolkozok ilyeneken?

Fokozatosan éreztem, hogy lassul a kocsi, és oldalra sodródik.

"Mi? Mit csinálsz?" kérdeztem, a szemeim kitágultak, és megfordultam, hogy kinézzek a hátsó ablakon. Az út fekete volt mindkét irányban, sehol nem voltak fények. Picsába. A pulzusom az egekbe szökött, Az ajtón tartottam a kezem, készen állva rá, hogy kinyissam.

"Shhhh" kuncogott, és megfogta az államat. Mikor visszafordultam, az ajkaink összetalálkoztak. Erős töltések haladtak rajtam keresztül, ijedten ziháltam. Nem sokáig tudtam visszafogni magam, a szemeim lecsukódtak, és elvarázsolt a csókjával.

A menekülésemnek annyi volt, és azt éreztem, hogy közelebb akarom húzni magamhoz. Küzdöttem a vággyal, és ökölbe szorítottam a kezem, hogy ne túrjak bele a hajába.

"Angyal" mély hangjával figyelmeztetett, mielőtt ajkait erősebben préselte az enyémhez, és kiharcolta a bejutást a nyelvével. Tudtam, hogy el kell tolnom, és meg kell szöknöm, amíg van idő, de nem tudtam.

Tudtam, hogyha elfutnék, abban a másodpercben elkapna. De azt is tudtam, hogy nem akarok elfutni. Félelem és adrenalin keveredett a véremben, felgyorsítva a száguldó pulzusomat, és lelassítva a légzésemet.

A kezeivel körbekerítette a testemet, ügyesen felemelt és áthúzott az ölébe. Karomat a nyaka köré fontam, és az ujjaim a fürtjeivel játszadoztak, húzogatva őket.

Hallottam a reszelős nevetését, miközben az összeérő mellkasunkra pillantott. Gyakorlatilag látni lehetett, ahogyan a szívem dübörgött.

Ajkát az enyémnek nyomta, és belenyögött a csókba, továbbra is a mellkasához szorítva engem. Az egész testem megremegett, amikor az egyik forró kezét a csupasz combomra csúsztatta.

Kifulladva elhúzódtam, és a hasamban csomót éreztem. Minden, amit akartam, az volt, hogy elszökjek, és elfelejtsem, ami történt, de tudtam, hogy meghalok, ha most befejezzük. Volt benne valami, ami ott tartott, függővé tett. Ledermedtem, amikor belegondoltam, hogy mi fog történni, ha nem indulok el most azonnal. Közelebb húzott, és ajkaink megint találkoztak. Gyengéden a mellkasára nyomtam a tenyerem, hogy egy kicsit ellökjem magamtól. Egy mérges, és frusztrált morgás vibrált a mellkasában. A szája egyszerűen csak lecsúszott a nyakamra, és gyengéden beleharapott. A fájdalom apró tűszúrásnak tűnt.

"Nem...nem szabad...azt hiszem...vissza kellene mennünk" suttogtam, majd könnyek jelentek meg a szememben. Az ajaki lejjebb csúsztak a kulcscsontomra. Ziháltam. A fenébe is, olyan keményen csinálta.

"Kérlek" próbáltam meg mégegyszer, de a mondat elfeledettnek tűnt, amikor a combomat simogatta, közel a csípőmhöz.

"Lazíts, Angyal" dorombolta, és a keze még feljebb csúszott. Összerezzentem, amikor hosszú ujjával a csipke bugyimhoz ért.

"Ne - nem. Vigyél vissza" erőltettem a szavakat, ahogy csak tudtam. Jeges, zöld szemeivel bámult rám, harag kavargott bennük. Lassan elhúzódott, körmeit erősen a húsomba vájta. Tudtam, hogy ettől a bőröm majd véraláfutásos lesz. Folytogatott a sírás, és nem engedtem neki, hogy továbbra is hatalmaskodjon rajtam.

"Igazad van" a hangja olyan volt, mint az acél, szinte belém hasított. Félénken visszahúzódtam az ülésbe. Beindította a kocsit, és visszatért az útra. Újból az ablakon bámultam ki, és néztem a csillagokat. A gyomrom kavargott, tudtam, hogy nincs olyan smink, ami eltakarná a zúzódásokat reggel. A fogaimat csikorgattam, mert dühös voltam. Nem, ezt kurvára nem fogom megismételni. Nincs több zúzódás, és nincs több törött csont. 

A göndör hajú fiúra néztem, és sziszegtem "Egy seggfej vagy" nyersen elvigyorodott, és tovább nézte az utat.

"Azon gondolkodsz, hogy feljelentesz, ugye? Feljelentesz? Nem fogsz" volt valami a hangjában, ami magával ragadott. "Önként jöttél el velem"

Mikor válaszolhattam volna, folytatta "Szükséged van rám."

"Tévedsz" gyorsan válaszoltam, de tudtam, hogy az egész csak egy hazugság.

Megjegyzés: Hamar hoztam ezt a fejezetet, mert nagyjából 1-2 hétig nem leszek, nyaralás miatt. :)

Chapter 4 - Mit csinálsz?

Harry szemszöge:

Mi a pokol? Egyáltalán nem reagált semmit, amikor megtudta, hogy ki vagyok. Nos, ez nekem új.

Nehéz volt a vezetésre koncentrálnom. A tekintetem rajta tartottam, keresve őt, elidőzve a csupasz combján. A kiváncsiságom nem nyugodott, szerettem volna látni a bőre minden centiméterét a feszülős, fekete ruhája alatt. Néma volt és merev, mint egy tökéletes szobor.

"Lazíts, Angyal" nevettem, és láthatóan megijedt a hangomtól. Könyörgött nekem, hogy hagyjam ott a klub-ban, de ettől csak még többet akartam tőle. Volt valami bódító abban, hogy akárhányszor a kezemet rátettem a hátára, ő megijedt.

"Ne hívj így engem"

"Miért? Azt hiszem, ez találó" megfordult, hogy rám nézzen, a szemei összeszűkültek.

"Mert nem vagyok az Angyalod"

"Ah, tévedsz" kuncogtam, és tudtam, hogy ez nehéz kihívás lesz, de tetszett.

"Kérlek, csak vigyél vissza" suttogta, a kezét az ölében ide-oda mozgatta. Figyelmen kívül hagytam őt, bekapcsoltam a rádiót, és vigyorogtam, ahogy a dal lüktetett a hangszórókból.

"Oh, tell me, tell me, tell me how to turn your love on, You can get, get anything that you want-"

"Nem tetszik" morgott, és megnyomta a gombot, hogy tovább kapcsoljon.

"Mi? Nem szereted a fiú bandákat?"

"Viccelsz?" fújtatott. Óvatosan ránéztem, és figyeltem a reakcióját.

"Nem tudom, szerintem menők"

"Most komolyan erről beszélgetünk?"

"Nem olyan rosszak" morogtam, és megszorítottam a kormányt.

"Ismered őket?" nevetett őszintén, először az éjszaka folyamán. Felvontam a szemöldökömet, furcsa volt.

"Ami azt illeti, igen. Akarsz velük találkozni?" ajánlottam fel.

Megfordult, hogy rám nézzen, a szeme csillogott. Egy magával ragadó mosolyt villantott. "Talán"

"Nem tudod, mit veszítesz" vállat vontam, és tovább vezettem London külterületein.

"Hova megyük?" kérdezte és a tájat kezdte szemlélni. A gázra tapostam, hogy ne tudja elolvasni a jelzőtáblán lévő feliratot.

"Hova valósi vagy?" kérdeztem inkább, mert ez egész este nem hagyott nyugodni.

"Texas"

"Ah, nemrég voltam ott. Megérte"

"Miért?"

"A Texas-i lányok mindig szexik"

"Ha" felhorkant, mielőtt újra az ablak felé fordult.

"Mióta vagy itt?" 

"Nagyjából egy hónapja....a Richmond-ban tanulok" határozatlanul válaszolt a kérdéseimre, a ruháját csipkedte idegesen, folyamatosan a szegélyét húzkodta, amikor felcsúszott a combján. Alig hallottam őt, a szememet próbáltam a homályos úton tartani. Éreztem magamon a tekintetét, a válaszomra várt. Letértem a főútról, majd megálltunk.

"Mi - mit csinálsz?"

"Shhhhh" kuncogtam, és megfogtam az állát, kényszerítve az ajkait, hogy találkozzanak az enyémekkel.

Megjegyzés: Sajnos ez sem volt valami hosszú rész, ezért hamar végeztem vele :3